


Dóczi Zsombor marad a MAC HKB-nál
A 20 éves hátvéd a harmadik felnőttszezonjára készülhet a Tüskecsarnokban.
A MAC HKB Újbuda szerződést hosszabbított Dóczi Zsomborral. A fiatal hátvéd a 2019/20-as szezonban debütált a felnőttek között az akkor extraligás MAC-ban, ahol 10 meccsen nevezték, de ezeken nem szerzett pontot. A MAC HKB színeiben már kiváló teljesítményt nyújtott az Erste Ligában: 35 alapszakaszmeccsen 3+11 egységet termelt, ezzel a csapat egyik legponterősebb hátvédje volt, igaz, a playoffban már nem volt eredményes. A mindössze 20 éves Dóczit ezek után a nagyválogatottba is behívták, ahol kétszer kapott lehetőséget a szezon során.
fotó: Mudra László/MAC HKB Újbuda
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk