


A brassóiak üzengetnek, de nem mondanak igazat
Emilian Cernica klubvezető azt hangoztatja, hogy ha a Brassó nem lesz Erste ligás, akkor a Sportklub és a Gyergyó sem lesz az.
?A román csapatoknak együtt kell részt venniük az Erste Ligában, erről döntött az RJSZ” ? ezzel a felvezetéssel jelent meg kisinterjú Emilian Cernicával, a legutóbbi idény vicebajnokának vezetőjével a Mytex.ro hírportálon. Mint ismert, a magyar bázisú bajnokság részéről a hét végén nyilvánosságra hozták a 2021/22-es szezon résztvevőinek 10-es listáját, amelyen a Brassó nem szerepelt, ugyanis nem adta be határidőre a nevezését. Cernica a cikkben azt állítja, a dokumentumok beadásának határideje augusztus 1-je, és ezt a Brassó tartani fogja. Eddig úgymond azért nem nevezett a Corona, mert várnia kellett az RJSZ engedélyére. A sportvezető többször is hangsúlyozta, hogy ha a Brassó nem lehet ott a mezőnyben a következő idényben, akkor a Szereda és a GYHK sem lesz ott, “mert minden csapatnak tiszteletben kell tartania a román szövetség erre vonatkozó döntését”.
Blogunk megkérdezte az ügyről Somogyi Attilát, a magyar bázisú nemzetközi bajnokság ligamenedzserét, aki minden részletre kiterjedő választ küldött:
“Az Erste Liga nevezési határideje a 2021/22-es szezonra vonatkozóan 2021. június 7. volt, ezt a dátumot a csapatokkal egyetértésben a 2021. április 21-én tartott online ligaülés alkalmával határoztuk meg. A nevezésre vonatkozó részletes tájékoztatást a liga valamennyi csapata ? köztük a Corona Brassó is ? megkapta 2021. június 1-jén. Emilian Cernica, Mihály Árpád általános igazgató és a klub központi e-mail címére is kiment a tájékoztató. Erdélyből a Gyergyói HK és a Sport Club Csíkszereda is benyújtotta a jelentkezését, a Brassótól azonban semmi sem érkezett. A nevezési határidő utolsó napján, június 7-én befutott egy levél a Román Jégkorong Szövetségtől, amelyben közölték, hogy az erdélyi csapatok nem nevezhetnek a közgyűlésük engedélye nélkül, és az addig beérkező nevezéseket tekintsük semmisnek. Ezt követően a Gyergyó és Csíkszereda is írt egy-egy e-mailt, amelyben kérték, hogy nevezésüket csak abban az esetben tekintsük hivatalosnak, ha az RJSZ közgyűlése is hozzájárul ahhoz, tekintve, hogy egyébként szankciókkal fenyegetik őket.
Ezt követően levélben próbáltunk magyarázatot kérni az RJSZ-től a fentiekre, de nem kaptunk választ. A nevezés szankciómentes visszavonására nyitva álló határidőig, azaz 2021. július 10-éig kértük a Brassót, pótolja a nevezéssel kapcsolatos dokumentumokat ahhoz, hogy részt tudjon venni a soron következő bajnoki sorozatban. Július 9-én Emilian Cernica elküldte a nevezési lapot ? a dokumentáció egyetlen elemét ?, melynek tartalmán módosított, illetve csatolt egy egyoldalas levelet arról, hogy milyen feltételeket teljesítsen a Liga, illetve az MJSZ a részvételük érdekében. Még ugyanazon a napon jeleztük számára, hogy a nevezési dokumentáció ebben a formában semmilyen szabálynak nem felel meg, és ameddig nem nyújt be mindent szabályosan, addig a feltételei tárgyalási alapot sem képezhetnek. Viszonválaszként egy személyeskedő hangvételű levélben közölte, hogy ebben az esetben nem kíván részt venni a ligában a Brassó.
2021. július 21-én az RJSZ megtartotta éves közgyűlését, ennek során azt a döntést hozták, hogy csak és kizárólag együtt engedik el a három erdélyi csapatot, és ha az egyik nevezését nem fogadja be a liga, akkor a másik kettő sem jöhet. Erről másnap levelet juttattak el az MJSZ-hez, amelybe gyakorlatilag szó szerint beemelték a korábban Emilian Cernica által megküldött feltételeket. Ugyanazon a napon hivatalos formában válaszoltunk nekik, jelezve, hogy olyan csapat nevezését, amely be sem nyújtotta azt, nem tudjuk befogadni, illetve, hogy a sportdiplomáciának ezt az ultimátumra épülő megnyilvánulását a magunk részéről elutasítjuk. Július 24-én az RJSZ még egy levelet küldött, amelyben gyakorlatilag minden felelősséget a közgyűlésre hárítva közölték, hogy ők nem szabnak ultimátumot nekünk, csak hát így döntött a közgyűlés. Végezetül a román szövetség 26-án is küldött egy e-mailt, amelyben ismételten jelezte, hogy a közgyűlés három csapat indulását támogatta, ugyanakkor a liga szervezője és a jelentkezők hatáskörébe utalta a vita feloldását. Összegezve: augusztus 1-je valójában nem a nevezés, hanem a benyújtott nevezések hiánypótlásának határideje, ami egyebek mellett arra szolgált volna, hogy adott esetben az RJSZ-engedélyek is megérkezzenek, és nem arra, hogy valaki hetekkel-hónapokkal a valós határidők után küldje meg a nevezését.”
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk