


Ukrán?finn vezetőedzőt szerződtettek a Titánok
Anatoli Bogdanov a TPS U18-as csapatát hagyja el az Erste ligás fehérvári akadémisták kedvéért.
Anatoli Bogdanov a Fehérvári Titánok új vezetőedzője, a TPS Turku U18-as együttesétől érkező szakember a következő szezonra kötelezte el magát csapatunkhoz ? olvasható az Erste Ligában induló együttes hivatalos honlapján. A 36 éves Bogdanov Kijevben született, de kisgyerek kora óta az északi országban él. Itt lett belőle jégkorongozó ? korosztályos világbajnokságokon is részt vett, ukrán színekben, felnőttként azonban a Mestisnél magasabbra nem jutott ?, majd huszonévesen edzőnek állt. A TPS-nél végigjárta a szamárlétrát, foglalkozott minden szóba jöhető utánpótlás-korosztállyal másod- és vezetőedzőként is. ?Egész edzői karrierem során fiatalokkal dolgoztam, így mondhatom, ismerős a korosztály. Szeretném felmérni, milyen szinten állnak a srácok, majd hozzájárulni a fejlődésükhöz néhány dologgal, amit Finnországban tanultam” ? nyilatkozta a klubhonlapnak.
fotó: Fehérvári Titánok
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk