jaszai

Jászai Dávid visszavonult

 

A magyar válogatottban is megfordult jégkorongozó 25 évesen fejezi be pályafutását, és a MAC HKB Újbuda csapatvezetője lesz.

A hírt az Erste Liga-klub hivatalos közösségi oldalán publikálták. Az 1996-os születésű Jászai Dávid a MAC utánpótlásában nevelkedett, ezenközben egy ifjúsági és egy junior-világbajnokságon szerepelt. A felnőttek között a 2015/16-os idényben mutatkozott be, 12 meccset kapott a MOL Liga-újonc színeiben. Alapvetően a következő évadban is a juniorok között számítottak rá, majd a Ferencvároshoz igazolt, itt 3 idény erejéig jégkorongozott. Két Erste Liga-győzelemnek is részese volt,  ennek során különösen a 2018/19-es évadban játszott eredményesen, az alapszakaszban 7+10, a rájátszásban 1+3 pontot szerzett. Ekkor próbálta ki őt Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány a válogatottban is, ahol két meccsen szerepelhetett. A legutóbbi szezonban már a MAC HKB játékosa volt, az idényt 3 assziszttal zárta. Jászai Dávid tartós térdsérülése és gerincsérve miatt döntött a visszavonulás mellett. A jégkorongozó ugyanakkor marad a “rozsomákoknál”, minthogy csapatvezetőként folytatja karrierjét.

jaszai

fotó: MAC HKB Újbuda

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
december 1., vasárnap
EL 17:30 FHADAB 2-1VÉGE
EL 18:00 MISUTE 3-2 HVÉGE
december 3., kedd
MK 18:00 UTEETO 10-4VÉGE
MK 18:30 DEBMIS 3-1VÉGE
december 4., szerda
MK 18:55 B21FHA 1-5VÉGE
ICEHL 19:15 AVSOLL 2-1VÉGE
december 6., péntek
EL 17:30 SCCBRA 0-2VÉGE
EL 18:30 DABFTC 4-5 HVÉGE
EL 18:30 FHADEB 3-5VÉGE
EL 18:30 MISBJA 0-4VÉGE
ICEHL 18:30 G99AVS 2-6VÉGE
AL 21:00 WRMSPC 11-4VÉGE
december 7., szombat
AL 17:00 FTCZEG 10-6VÉGE
AL 18:30 OHAVAS 7-9VÉGE
AL 19:00 SZGLHL 2-6VÉGE
december 8., vasárnap
EL 16:30 BRAGYE 2-10VÉGE
ICEHL 17:30 AVSASI 4-3 HVÉGE
EL 18:30 DEBMIS 4-3VÉGE
december 9., hétfő
VB20 16:00 DENHUN INFO
december 10., kedd
VB20 12:30 FRAHUN