


Duschek Dávid visszatér Miskolcra
A 32 éves kapus ősztől újra szülővárosa klubjában védhet.
A DVTK Jegesmedvék bejelentették Duschek Dávid szerződtetését. Az 1988-ban született kapus pályafutása nagy részét Miskolcon töltötte, ám teljes egészében kihagyta a 2011/12-es szezont, amelyet követően az akkor még másodosztályú Debrecenben védett. A legutóbbi 6 évben 3-3 idény erejéig a DAB és az UTE kapusa volt, a lilákhoz ugyanakkor úgy került, hogy szülővárosa Extraliga-csapatától adták kölcsön, majd fix szerződést kapott az együttestől. Duschek a legutóbbi szezonban 17 mérkőzésen 90,6%-kal védett az Újpestben, ahol egyértelműen Rajna Miklós lett az első számú kapus. A lilák a nyári átigazolási szezon során hivatalosan nem mondták ki, de egyértelművé tették, hogy nem számítanak rá, ugyanis Márkus Leventét nevezték meg Rajna stabli tartalékaként. A DVTK Jegesmedvék keretében eddig két hálóőr szerepelt, a 24 éves Kiss Bence és a juniorszerződéssel rendelkező Gratzl Gellért.
fotó: UTE
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk