


Rajna Miklós a hét játékosa az Erste Ligában
A válogatott kapus az UTE hárommeccses erdélyi túráján csak 2 gólt kapott, vezetésével veretlenül térhettek haza a lila-fehérek.
Rajna Miklós kiváló teljesítményt nyújtott a szezonbeli első három Erste Liga-mérkőzésén. A 30 éves kapus előbb a Brassó elleni hosszabbításos, 2-1-es sikerből 31 védéssel vette ki a részét, a Sportklub ellen büntetőkkel 2-1-re behúzott meccsen 65 perc alatt 48 lövést hárított, míg Gyergyószentmiklóson 39 hárítással ért el shutoutot. Rajna a 2020/21-es szezon során kölcsönjátékosként került a DVTK Jegesmedvéktől az UTE-hoz, a jelenlegi idénytől már a lila-fehérekkel áll szerződésben. ”Augusztusban is sokat foglalkoztunk azzal, hogy az öltözőben jó legyen a hangulat, hogy minél több időt töltsünk együtt, akár a jégpályán kívül is ? mondta a ligahonlapon közzétett interjúban Rajna. ? Amikor megláttuk a sorsolást, hogy rögtön Erdélybe megyünk, utána pedig két idegenbeli meccs vár ránk, akkor azért összenéztünk, hogy jól kezdődik. A kohézió rendben van szerencsére, persze az eredmény is segít benne. Most mindenki elégedett, de fontos, hogy ne higgyük el, hogy mindenkinél jobbak vagyunk, és egy-két meccsen belefér majd kevesebbet nyújtani. Nekünk ugyanezzel az összpontosítással és fegyelemmel kell mindig jégre lépnünk, és akkor a szezon végén olyan helyet fogunk elfoglalni, amivel mindenki elégedett lehet.” A válogatott kapusnak májusban fia született, ez a kapus számára új élethelyzetet hozott: “Nyáron a száraz felkészülést otthonról végeztem, így az egész nyarat együtt töltöttük. A válogatottal a rigai út volt az első hosszabb távollétem, és kicsit furcsán is éreztem magam, mert addig minden nap együtt voltunk. Még kicsike, nehéz itthon hagyni, de profi játékosok vagyunk, a sportra kell koncentrálni, és jól meg tudtam ezt oldani. Nagy segítség, hogy a nagyszülők a közelben laknak, és segítenek a feleségemnek, én pedig 100 százalékban a hokira fókuszálok, ha nem vagyok velük.”
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk