

Titánok–UNI Győr ETO HC 1-5
A zöld-fehérek sikerét hozta a zalaegerszegi Erste Liga Matiné-mérkőzés.
A Titánoknál nem játszott Hercsel és Jábor, helyettük Nochta és Nagy Ákos kapott lehetőséget, míg a győrieknél visszatért a csapatkapitány Turbucz. A hazaiak kapujában Szeles, a vendégeknél Tóth állt a vasak között. A meccset a Titánok kezdték jobban, kétszer is emberelőnyben játszhattak. A másodikat gólra váltották a Zalaegerszegen született, tehát gyakorlatilag otthon játszó Parragi révén. Az ETO az első fórból egyenlített: Dézsi Bence kipattanóját Szalma lőtte be. Ezt követően kimaradt egy Titánok-előny, majd a nyitó harmad második felében nem történt szabálytalanság. A második húsz perc elején Dézsi Barnabás törött bottal avatkozott játékba, ezért kisbüntetést kapott a fehérváriak játékosa. Az előnnyel nem éltek a győriek, ellenben nem sokkal később megszerezték a vezetést: Kmec hátratette a korongot, Szlama takarásból lőtt, Szeles tehetetlen volt. Csak 41 másodperc telt el, amikor egy támadó harmadban elhozott buli után Bugár lövése Bödökön irányt váltott és bejutott a Titánok kapujába, így már 3-1-re vezetett az ETO. A játékrész folytatásában mindkét csapat kihagyott 1-1 fórt, sőt a 37. percben emberhátrányban a győriek megugrottak 2 az 1 ellen, az akció végén Czakó passzából Schmál 4-1-re módosította az állást. A harmadik harmad sokáig eseménytelenül telt, aztán az 54. percben egy lendületes támadás végén Schmál meglőtte a vendégek 5. gólját. A Titánok emberelőnyben zárkózhattak volna, de nem éltek a fórral.
Az UNI Győr ETO HC 5-1-re nyert, pénteken a DVTK Jegesmedvéket fogadja. Ugyanazon a játéknapon a Titánok Debrecenbe utaznak.
fotó: Titánok
Ellenfelünk szintet tudott lépni hozzánk képest
Vezetőedzői értékelések a Titánok-Győr találkozó után.
Anatoli Bogdanov vezetőedző, Titánok: „Úgy éreztem, hogy ellenfelünk szintet tudott lépni hozzánk képest, mind a párharcokban, mind pedig a sebességben. Egyszerűen játszottak, mi viszont nem találtuk az ellenszerét ennek. Próbáltunk alkalmazkodni a kisebb pályához is. Ma leckét kaptunk pontosságból, gyors gondolkodásból és harciasságból.”
Ladányi Balázs vezetőedző, Győr: „Elégedettek lehetünk a mai teljesítménnyel. Ahogy mentünk bele a meccsbe, egyre jobbak lettünk. Adtunk három emberelőnyt az elején az ellenfélnek, de utána nem hagytuk magunkat. Látszott a testjátékunkon, hogy ehhez a pályamérethez vagyunk szokva és próbáltunk élni is vele. Nehezebbek vagyunk összességében vagy 20 kilóval, de a Titánokban fiatalok játszanak, nem adták könnyen a bőrüket. Reméltem, hogy nem állunk le a 40. perc után, mint otthon az első 20 után. Végre egy olyan győzelem volt, aminek belül is tudtunk örülni.”
Erste Liga, Zalaegerszeg, 392 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Kedves, Kövesi. |
Szeles: 88,6% (Belomojev) | K |
Tóth: 96,4% (Sági) |
Farkas, Reiter, Németh, Lundin, Keceli-Mészáros | 1 |
Kmec, Vas, Turbucz, Dézsi Bence, Schmál |
Dolinar, Tkacsenko, Dézsi Barnabás, Ambrus Cs., Fekete | 2 |
Kováts, Bukor, Bödök, Czakó, Nagy M. |
Kucsma, Molnár, Szabó Cs., Győrffy, Nagy A. | 3 |
Tornyai, Bugár, Szalma, Páterka, Madácsi |
Kóger, Nochta, Csiszer, Parragi, Mayer | 4 |
Léránt, Csiki, Mesterházy, Majoross, Szlama |
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel | E |
Ladányi Balázs, Revák Zoltán |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 06:14 | FHA | PP | Parragi | Fekete | Ambrus Cs. |
1-1 | 07:14 | ETO | PP | Szalma | Kmec | Dézsi Bence |
1-2 | 24:21 | ETO | Szlama | Kmec | ||
1-3 | 25:02 | ETO | Bödök | Czakó | Bugár | |
1-4 | 37:09 | ETO | SH | Schmál | Czakó | |
1-5 | 53:20 | ETO | Schmál | Dézsi Bence | Turbucz |
28 | Kapura lövések száma | 44 |
6 | Kiállításpercek | 10 |
Parragi zalaegerszegiként lőtt gólt Zalaegerszegen
A szombaton játszott Titánok–UNI Győr ETO HC Erste Liga-Matiné-mérkőzés góljai videón.
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk