

Ez nagyon értékes 3 pont, megdolgoztunk érte
Vezetőedzői értékelések az Újpest győri győzelme után.
Ladányi Balázs vezetőedző, Győr: ?Nagyon sokat tettünk azért, hogy nyerjünk. Nagyon sokáig nulla gólon tartottuk a top 3-hoz tartozó ellenfelünket. Valahogy nem tudjuk átlépni azt a küszöböt, ami kell ahhoz, hogy meccset nyerjünk, de úgy érzem, hogy jó úton vagyunk, annak ellenére, hogy ez pontokban nem látszik. Igazából egy szavam nem lehet arra, amit a fiúktól láttam ma, mindent megtettek azért, hogy győztesen hagyjuk el a jeget, majd a végén kaptunk egy ilyen ?hulló falevelet?, ami igazából a mi oldalunknak peches, de ettől függetlenül ki kell emelnem a kapusunkat, Sági Mátét, mert jól fogott és tartotta a csapatot.?
Virág Csaba vezetőedző, UTE: ?Ezen a meccsen nagyon sokat szenvedtünk, igazából 60 percen keresztül végig. A Győr nagyon jól játszott, kevés teret és időt hagyott nekünk arra, hogy megjátsszuk a korongot. Jól védték a kapu előterét, hiába voltunk ott és sok helyzetet dolgoztunk ki, azért a harmadik harmadig nem sikerült betalálni, és már egy kicsit kezdtünk frusztráltak lenni. De végig pozitívak voltunk a padon és az öltözőben is, hittünk abban, hogy gólt tudunk szerezni és örülünk a győzelemnek, ez nagyon értékes 3 pont a számunkra, megdolgoztunk érte.?
Kapcsolódó linkek
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk