

Titánok–DVTK Jegesmedvék 4-8
A miskolciak a frissen összeállt észak-amerikai soruk vezérletével győztek Székesfehérváron.
A Titánoknál Molnár helyett Szabó Péter szerepelt a harmadik bekkpárban, míg a DVTK Jegesmedvéknél bemutatkozott a frissen igazolt Seto és Parnham, visszatért Habobás és Szabad, ellenben nem játszott Illés, Mattyasovszky és Károly. A Titánok a 3. percben emberelőnybe kerültek, de nem tudtak érdemben felállni, majd a kiegészülés után nem sokkal a miskolciaknál debütáns Parnham nagy gólt vert Belomojev kapujába. A nyitó harmad közepén eljött az első Jegesmedvék-fór, ahol nyomtak a vendégek. A Titánok Belomojev vezérletével kibekkelték a hátrányt, ám hiába: nem sokra rá Ritó meglőtte a második DVTK-találatot. A 16. percben büntetőhöz jutottak a székesfehérváriak, amit Ambrus Csongor szép csel után értékesített. A szépítés után lendületbe kerültek a Titánok, ennek eredményeként még a szünet előtt egyenlítettek: Jábor középre tett korongját Nagy Ákos passzolta be közelről.
A 25. percben újra a miskolciaknál volt az előny, Walker egy finom fonákmozdulattal vezetéshez juttatta a vendégeket. Egy perc sem telt el, amikor Wehrs centerezése egy hazai korcsolyáról bekerült a kapuba, így megint két gól volt a Jegesmedvék előnye. Nem sokra rá Kóger palánkra lökött egy miskolcit, amit Kiss Roland megtorolt, előbbi játékos 2+2, utóbbi 2+10 perces büntetést kapott. A meccs felénél már 5-2-re vezetett a DVTK, Doetzel takarásból érkező lövésével szemben tehetetlen volt Belomojev. Miután Kiss Bence rossz helyen ért koronghoz, emberelőnyben támadhattak a Titánok, de csak kapuvasig jutottak.
A harmadik játékrész elején Walker áthámozta magát egy hátvéden, majd meglőtte önmaga 2., csapata 6. gólját. A 49. percben egy lendületes DVTK-támadás során Walker még kapuvasat lőtt, de a kipattanóból Miskolczi már betalált. Ezt követően a Titánok kibekkeltek egy hátrányt, aztán az 56. percben Nagy Ákos egy kijátszott akció végén kozmetikázott az eredményen. Az 58. percben egy gólváltás történt, Seto megszerezte első Erste Liga-találatát, a végeredményt pedig a mesterhármasig jutott Nagy Ákos állította be.
A DVTK Jegesmedvék 8-4-re nyertek, pénteken a két csapat újra összeméri az erejét Székesfehérváron.
fotó: Soós Attila/Titánok
Két lehangoló gólt is kaptunk
Nyilatkozatok a Titánok és a DVTK 12 gólos meccse után.
Anatoli Bogdanov vezetőedző, Titánok: „A meccs egészét nézve csak gratulálni tudok az ellenfelünknek. Nagyon jól használták ki a hibáinkat, de próbáltunk azért ott lenni a nyakukon. Az első harmadban még sikerült egyenlítenünk, de aztán a másodikban két lehangoló gólt is kaptunk, ami után magához vette az irányítást a DVTK. Kicsit többet kellett volna birtokolnunk a korongot, nem csak bedobálni a sarokba. Az egyik csapat kreatív módon szeretett volna jégkorongozni, a másik pedig inkább szabadult volna a pakktól. Az eladott korongok jó lehetőséget biztosítottak a Miskolcnak a kontratámadásokra, ez volt ma a kulcspont a mérkőzésen.”
Tokaji Viktor vezetőedző, DVTK: „Szerettük volna ráerőltetni a játékunkat az ellenfélre, ez úgy gondolom sikerült is, javarészt domináltuk a meccset. A gólok számával maradéktalanul elégedettek lehetünk, hiszen a 8 gól magáért beszél. A bizonytalanságainkat kihasználta az ellenfél, ezen változtatnunk kell a jövőben. Sokkal jobban kell átváltani egy korongkihozatalból védekező játékba. Összességében elégedettek lehetünk az eredménnyel és a három ponttal.”
Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 0 néző. Játékvezetők: Máhr-stumpf, Máhr-stumpf, Árkovics, Tóth. |
Belomojev: 86,0% (Horváth) | K |
Kiss B.: 80,0% (Duschek) |
Dolinar, Mingazov, Krasnican, Lundin, Ambrus G. | 1 |
Szirányi, Kiss R., Galanisz, Galajda, Elgestal |
Dobmayer, Farkas B., Ambrus Cs., Nagy, Dudkin | 2 |
Doetzel, Wehrs, Parnham, Seto, Walker |
Kóger, Szabó P., Alapi, Jábor, Mayer | 3 |
Hadobás, Vojtkó, Miskolczi, Ritó, Szabad |
Nochta, Csölle, Győrffy | 4 |
Farkas O., Mihalik |
Bogdanov Anatoli, Arany Máté Dániel | E |
Tokaji Viktor, Sainio Jarmo |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
0-1 | 04:58 | MIS | Parnham | Walker | Seto | |
0-2 | 12:01 | MIS | Ritó | Wehrs | Mihalik | |
1-2 | 15:14 | FHA | PS | Ambrus Cs. | ||
2-2 | 17:56 | FHA | Nagy | Jábor | Dobmayer | |
2-3 | 24:39 | MIS | Walker | Wehrs | Elgestal | |
2-4 | 25:30 | MIS | Wehrs | Parnham | ||
2-5 | 31:12 | MIS | Doetzel | Wehrs | Galanisz | |
2-6 | 42:18 | MIS | Walker | Wehrs | ||
2-7 | 48:29 | MIS | Miskolczi | Walker | Seto | |
3-7 | 55:33 | FHA | Nagy | Győrffy | Dudkin | |
3-8 | 57:26 | MIS | Seto | Walker | ||
4-8 | 58:00 | FHA | PP | Nagy | Ambrus Cs. | Dolinar |
20 | Kapura lövések száma | 57 |
8 | Kiállításpercek | 20 |
További cikkek
- Nincs is ekkora különbség a két csapat között
- Itt az ideje annak, hogy ezt megfelelően kezeljük házon belül is
- DEAC–DVTK Jegesmedvék 4-3
- Corona Brasov–Gyergyói HK 2-10
- Erdélyi-rangadó és keleti derbi a vasárnapi műsor
- Kyle Just érkezésével jött egy kis nyugalom, elképzelés a csapatba
- Felelősek vagyunk a magyar hoki jövőjét illetően, főleg az akadémiák
- A debütálók sem illetődtek meg, tetszett a történet
- Úgy hangzik, mint egy lejárt lemez, de mi mindent megtettünk