Valóban ekkora a baj a Ferencvárosnál?

Vajon tényleg annyira ég a ház, mint amennyire azt az utolsó tíz bajnokin hozott 2-7-1-es mérleg és a tabellán elfoglalt 7. hely sejteti?

Nincs még egy csapat az Erste Ligában, amely annyira kétpólusú szezont hozna eddig, mint az FTC-Telekom. A magyar bajnoki címvédő remekül kezdte a szezont, sorra hozta a győzelmeket és az októberi Kontinentális Kupa selejtezőig 6-1-0-s mérleggel vezette is a bajnokságot. Azóta viszont akkorát fordult a világ a Fradival, hogy egyáltalán nem túlzás azt állítani, a zöld-fehérek jelenleg a liga legrosszabb formában lévő csapata. De tényleg annyira ég a ház, mint amennyire azt az utolsó tíz bajnokin hozott 2-7-1-es mérleg és a tabellán elfoglalt 7. hely sejteti?

A vizsgált tízmérkőzéses mintán a Ferencváros 2,3-as lőtt és 4,2-es kapott gólátlaggal rendelkezik, ami nagyon gyorsan rávilágít a legfőbb problémára: a csapat nem elég hatékony a támadóharmadban. És itt tényleg a hatékonyságot kell kiemelni, mert ha lerendeznénk az egészet annyival, hogy egyszerűen képtelen gólokat ütni a Fradi, vagy pusztán nem lő eleget kapura, az könnyen tévútra vihet.

Merthogy a zöld-fehérek volumenben abszolút megvannak annak ellenére is, hogy az egész szezonos átlagukhoz képest (60.6 lövés/meccs) közel héttel lőnek kevesebbet az elmúlt tíz meccsen (53.5). De átlagban még így  is túlütik az ellenfeleket, hiszen meccsenként mindössze 49 lövés érkezik a zöld-fehérek kapujára. Az viszont már egy egészen más kérdés, hogy ezek a lövések milyen minőségűek egyik, illetve másik oldalról. Ugyanis hiába üti túl a periméterről az ellenfelét a Ferencváros, hogyha a slotból nem tud elég lövőhelyzetet kialakítani ahhoz, hogy eredményes legyen.

Merthogy az átlagot nézve Nagy Gergőék mérkőzésenként 5 az 5 elleni játékszituációkban 15.2 lövést adnak le a slotból, miközben ellenfeleik 14.3-as átlaggal dolgoznak. Az egyetlen probléma, hogy míg az ellenfél ezekből a helyzetekből 2.1 gólt üt (15%-os hatékonyság), addig a Ferencváros mindössze 1.1 (7%-os hatékonyság).

Nyilvánvalóan a sloton belüli lövőhelyzetek minősége is eltérő, emiatt fordulhat elő, hogy hiába lő többet a kapura az FTC, hogyha megnézzük alaposan a Ferencváros és az ellenfelei lövéseihez rendelt várható gólértéket (xG), akkor itt is nagyjából ugyanezzel a problémával állunk szemben: többet lő ugyan a Fradi, de az ellenfél veszélyesebb helyről célozhatja meg a kaput.

De miért enged ilyen sok minőségi helyzetet a Fradi? Részben mert nagyon sok korongot ad el a saját és a semleges harmadban, valamint nagyon gyengén is bulizik ezeken a területeken. A saját és a semleges harmadban történő bulizás fontosságát nem igazán kell ecsetelni ? semleges zónában nyert bulik után sokkal könnyebb kontrolláltan bejuttatni a korongot a támadóharmadba, míg támadóharmadban nyert után lövőhelyzetet lehet sokkal jobb hatékonysággal kialakítani.

Ligaszinten minden szituációt ide véve a Ferencváros a 7. a korongelhozatalok terén 49%-kal, miközben saját harmadban a harmadik legkevesebb bulit nyeri meg, meccsenként 10.3-t. Eközben a semleges harmadban a második legalacsonyabb hatékonysággal dolgozik a Ferencváros (46.5%) és a harmadik legkevesebb megnyerttel (8/meccs).

Ezek önmagában véve is rettenetes számok, de hogyha ezt beletesszük abba a kontextusba, hogy mérkőzésenként a Ferencváros átlagban 22.4 korongbedobáshoz áll oda a saját harmadban és 17.2-höz a semlegesben, akkor ilyen hatékonyság mellett elkerülhetetlen, hogy nagy mintán ebből ne legyen szemmel látható hátránya a csapatnak.

És hogyha mindez nem lenne elegendő, Fodor Szabolcsra nem kisebb feladat hárul, minthogy szezon közben építse újjá szinte teljesen csapatát, megtalálja annak identitását és a megfelelő sorösszeállítást. Ehhez persze időre van szükség, de talán abból még van. A válogatott szünet óta folyamatosan keresi a megfelelő sorösszeállításokat mind a csatároknál, mind a bekkpároknál.

A válogatott szünet óta az alábbi csatársorok játszottak meccsenként legalább 10 cserét együtt:

¤ Betteridge-Kulmala-Kestilä
¤ Tóth A.-Nagy G.-Sailio
¤ Bán-Kozma-Kreisz
¤ Farkas-Galántai-Tóth G.
¤ Low-Nagy G.-Tóth A.
¤ Low-Betteridge-Bán
¤ Sailio-Nagy G.-Kulmala
¤ Tóth A.-Kreisz-Kestilä

Védőknél pedig legalább 10 cserét egy meccsen az alábbi bekkpárok kaptak ez időszak alatt:

¤ Marva-Seregély
¤ Kärmeniemi-Hrabal
¤ Sarcia-Mesikämmen
¤ Mesikämmen-Marva
¤ Kärmeniemi-Seregély
¤ Hrabal-Sarcia
¤ Marva-Hrabal
¤ Mesikämmen-Sarcia

Jól látszik tehát, hogy elöl-hátul egyaránt a kísérletezés fázisában van jelenleg a Ferencváros, viszont amikor ekkora a variálás meccsről meccsre, akkor egyszerűen irreális elvárni, hogy minden flottul menjen a korong mindkét oldalán, úgy, hogy nemcsak az újonnan érkező játékosokat kell beépíteni rendesen a rotációba (Hrabal, Mesikämmen, Sailio), hanem bizony olyan visszatérő arcokat is, akik a szezon elején abszolút meghatározó játékosok voltak (Low, Marva) ám különböző okok miatt hosszabb kihagyás után állnak csak ismét a vezetőedző rendelkezésére.

A Ferencváros alapozószámai elég jók ahhoz, hogy azt gondolhassuk, ez csak egy komolyabb hullámvölgy, viszont amíg nem tisztulnak le a szerepek, nem kerülnek a megfelelő profilok egymás mellé, addig nem marad más hátra, mint a reménykedés abban, hogy a rájátszásra minden megoldódik. Csakhogy az is egyre közeleg?