Hogy lesz ebből sorozat?

A DEAC–FEHA19 playoff-kvalifikációs párharc beharangozója.

Sokáig úgy tűnt, a DEAC akár a top4-ért is harcban lehet, aztán a felejthető alapszakaszhajrának köszönhetően végül még a top 6-ból is kiesett, így pedig már a kvalifikációs körben is jégre kell lépnie. Lélektani szempontból viszont talán nem is baj ez, hiszen a ligautolsó FEHA19 elleni párharc tökéletes arra, hogy magára a playoffra friss sikerélménnyel érkezzen a DEAC. De vajon tényleg ennyire egyértelmű a debreceni továbbjutás?

Két teljesen ellentétes szezont futó csapat találkozik egymással a kvalifikációs körben, hiszen amíg a DEAC-nak van egy egész szezonon átívelő, viszonylag kiforrott és konkrét elképzelése a jégen a maguk erősségeivel és gyengeségeivel, addig a túloldalon a FEHA19 egész alapszakasza nem szólt másról, csakis a kísérletezgetésekről. Így igazából nem nagyon van arról mintánk, hogy mire is lehet képes akkor a székesfehérvári gárda, hogyha akár csak három mérkőzésen keresztül is, de ugyanazokat a játékosokat küldi jégre.

Merthogy a FEHA19 idén, főleg a csatársorban szinte mérkőzésről mérkőzésre keverte a kártyáit. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a jégidők alapján nehezen megmondható, hogy melyik hármas számít a fehérváriak top sorának. Összesen 13 olyan támadótrió összeállítása volt a FEHA19-nek idén, amely legalább 20 percet töltött együtt a jégen. Ebből a 13 variációból a Mihály, Cizas, Mayer hármas töltötte a legtöbb időt együtt a pályán a FEHA19 csatársorai közül, de az a 67:14 – csak hogy ne menjünk messzire – az aktuális ellenfélnél jóindulattal harmadik, de inkább negyedik soros jégidőnek felelne meg. Hatékonyságot és mutatott játékot figyelembe véve azonban mégsem erre a trióra lesz érdemes odafigyelni, hanem a Moksancev, Cizas, Ambrus hármasra.

Ugnius Cizas nemcsak a házi pontlistát zárta az élen, messze a legtöbb elsődleges gólpasszal, hanem a fejlettebb statisztikai mutatókban is ő a legkiemelkedőbb fehérvári játékos. Csapaton belül egyéni szinten övé volt a második legtöbb minősített gólhelyzet (18), a második legtöbb kiharcolt kiállítás (17), a legtöbb lövésig vezető akció, és a csapatban egyedüliként ő hozta el a korongokat 50% fölötti hatékonysággal. Említettem, hogy mennyi különböző sorösszeállításban játszott idén a FEHA19. Az öt legtöbb jégidővel rendelkező sor közül négyben ő volt a center, és egyik általa vezetett támadótrió sem zárt negatív Corsival. Emellett rendkívül fizikális játékos, aki a letámadásnál is fontos szerepet tölt be – 29 ütközése is a legtöbb csapaton belül. Szintén hasonlóan nagy szerepet tölthet be Ambrus Csongor, akinél több jégidőt csak az imént említett Cizas és a hátvéd Kamil Mingazov tud felmutatni. Emellett a szélső előtt adódott a legtöbb minősített gólhelyzet (26) és a támadók közül a legtöbb kapura lövés (130). E két játékos mellett idén többen is szerepeltek, de a leghatékonyabb 5v5 játékot az orosz Alekszandr Moksancevvel hozta a Fehérvár, aki remekül épült be a csapatba, 14 meccsen 17 pontot tett a közösbe.

fotó: Soós Attila/FEHA19

Ugyanakkor azon sem kell meglepődni, ha az első sorban Ambrus helyére Eriks Zohovs kerül be, hiszen a nagyobb minta alapján hasonló tempót tudott diktálni vele a FEHA19, mint Ambrussal, annyi különbséggel, hogy azok a jobb periódusok az eredményjelzőn is meglátszottak. Nemcsak, hogy a Moksancev, Cizas, Zohovs hármas 19-cel lőtt többet kapura az ellenfélnél (a Moksancev, Cizas, Ambrus hármas +35), hanem 12-2-es gólkülönbséggel is zárta az alapszakaszt, ami kiemelkedően a legjobb gólarány csapaton belül. Zohovs egyébként amióta itt játszik, volt már első, második és még harmadik soros is, úgyhogy őt viszonylag rugalmasan használhatja a vezetőedző. 13 minősített gólhelyzete holtversenyben a negyedik legtöbb csapaton belül úgy, hogy mindössze 180 perc jégidővel rendelkezik idén, míg a másik két 13 gólhelyzetes csapattársa 473 és 534 percet töltött a pályán. Hogy Anatoli Bogdanov kitart-e a légióssora mellett, azt ő tudhatja, viszont a minta alapján az sem lenne gond, hogyha Ambrust egy másik sorba helyezné. Keceli-Mészáros Mátyással és Rétfalvi Kristóffal alkotott sora szintén a jobbak közé tartozott az alapszakaszban. Rétfalvi az egyik legüdébb színfoltja volt az egész szezonban a FEHA csatárainak, ahogyan gyakori sortársa, Keceli-Mészáros is kifejezetten hatékonyan és kreatívan tudott fellépni a támadóharmadban. Olyannyira, hogy Rétfalvi egyenesen a leghatékonyabb csatára volt a fehérváriaknak a maga 44 lövésből szerzett 6 góljával, míg Keceli-Mészáros a harmadik helyen áll a 6/68-as mutatójával. Illetve ebbe a sorba rotálható még Fekete Alex is, aki idén Ambrus és Keceli-Mészáros oldalán játszott a legtöbbet – ez a sor a negyedik legtöbb jégidőt hozta +10-es Corsival, igaz, 1-4-es gólkülönbséggel. Fekete jó játéka azért is hozhat sokat a konyhára, mert ő harcolta ki az alapszakaszban a legtöbb kiállítást (17) és ő is viszonylag gyakran tud helyzetbe kerülni.

A FEHA19 valódi tűzerejét viszont nem a csatársorban, hanem a kékvonalon kell keresni. Csollák Márkó és Kamil Mingazov igazi nehéztüzérnek számítanak a csapatban a maguk 147 és 129 lövésével. A FEHA19 játéka ebből a szempontból rettenetesen egyszerű – juttassák be a támadóharmadba valahogy a korongot, majd tegyék vissza a kéken a kapásra váró hátvédnek, aztán lesz, ami lesz. Részben pont ennek a periméterre szorult játéknak köszönhetően dolgozik igen rossz hatékonysággal a csapat: a két hátvéd közül Mingazov ugyan lőtt 9 gólt, de Csollák csupán egyig jutott. A székesfehérvári hátvédek pedig Mingazovon kívül egész szezonban összesen 13 gólig jutottak, ami kifejezetten kellemetlen egy olyan együttesnél, amely lövéseinek 47%-a a kék vonalról, és 65%-a a periméterről érkezik. Ezen a hatékonyságon Roman Racsinszkij sem tudott érdemben javítani, aki ugyancsak rengetegszer veszi célba az ellenfél kapuját. Ezért is okoz fejtörést Anatolij Bogdanovnak a megfelelő bekkpárok összeállítása, mert hiába rendelkezik még magasabb jégidővel Kóger Balázs, Nagy Ákos vagy Dobmayer Dominik, nincs annyi jól védekező hátvéd a keretben, amennyi ellensúlyozni tudná mindezt.

A támadóharmadbeli jelenlétről legyen elég annyi, hogy sem mennyiségben, sem minőségben nem tud releváns tényező lenni nagy mintán – második legkevesebb kaput eltaláló lövés (26.8) és második legalacsonyabb kialakított xG (2.5), mindez megtámogatva a liga legrosszabb emberelőnyével.

Ennek is köszönhető, hogy ezekből a sikertelen támadásokból rengetegszer tud az ellenfél létszámfölényes szituációt kialakítva fordulni. Emiatt mérkőzésenként átlagban 4.0-s xG-t hoznak össze az ellenfelek ellenük, ami a második legmagasabb érték az egész ligában, csak a megyei rivális DAB „előzi meg” őket. Így pedig az sem csoda, hogy a kapusteljesítmény sem tudja megrántani a csapat szekerét. A FEHA19-ben két kapus védett idén legalább 10 mérkőzésen, Tóth Károly és Márkus Levente, összességében pedig egyikük sem éri el a 90%-os védési hatékonyságot. De ami még ennél is nagyobb gond, hogy mindketten konstans alultejesítést produkálnak: Tóth összesen 34.3 xG-értékű lövésre kapott, összesen 51 gólt, vagyis 14-gyel többet, mint amennyit a helyzetminőségek alapján a várható gólmodell előre vetít a számára. Márkus pedig 42.4-es xG-re kapott 69 gólt, ami az egész ligában a legnagyobb alulteljesítés.

fotó: Soós Attila/FEHA19

Csapatszinten pedig szintén messze le van maradva a közvetlen riválisoktól is ez az együttes. Ha jobban ki akarjuk bontani ezt a lemaradást, akkor vegyük elő az InStatot, amely 20 különböző mutatóban rangsorolja a csapatokat. Ebből a 20-ból mindössze három olyan statisztikai mutató van, amiben nincs a három legrosszabb között FEHA: kiharcolt kiállítások (5.), ütközések (4.) és a semleges zónás korongbedobások (6.). Nyolc mutatóban sereghajtó, hatban kilencedik és a maradék háromban nyolcadik.

Hogy mégis miben bízhat a fehérvári csapat? Elsősorban a DEAC rossz formájában. A debreceniek ugyanis az utolsó öt Erste Liga-meccsükből négyet is elveszítettek, valamint a Magyar Kupa négyes döntőjében sem termett babér az előző két év kupagyőztesének. Kérdés, hogy mindez milyen szinten tudja befolyásolni az egyébként szabad szemmel is jól látható különbséget a két csapat között. Csapatszinten a DEAC a harmadik legtöbb gólt és a harmadik legtöbb kaput eltaláló lövést átlagolja, valamint a harmadik leghatékonyabb emberelőny is a Debrecené (24.8%). A FEHA19-nél felhozott InStatos 20 statisztikás sorból nyolcban is a top3-ban van a DEAC. A két csapat összevetését pedig e sor alapján 19-1-re nyeri a hajdúsági csapat. A DEAC támadójátéka valóban élményszámba ment a szezon jelentős részében.

A szezon azon részében, amikor összeállt az Izacky, Dalecky, Spirko trió, akkor a liga egyik leghatékonyabb soraként funkcionált. A 102 perc együtt töltött jégidő alatt 12-2-es gólkülönbséget hoztak össze, bár a teljes képhez hozzátartozik, hogy ez egy igen komoly felülteljesítés a védekező oldalon, hiszen úgy kaptak mindössze két gólt, hogy az ellenfelek viszont 11-gyel lőttek többet náluk kapura. Részben emiatt is változtatott a sorösszeállításon a DEAC és lett az idény végére egyértelműen a legtöbb jégidővel rendelkező sor a Mihalik, Dalecky, Spirko hármas. Mihalik András összességében jó szezont hozott, a csapat házi pontlistáján a legeredményesebb magyar lett a maga 23 pontjával (9 gól, 14 gólpassz). Ő kezdetben második-harmadik soros játékosnak számított, aztán ahogy haladt előre az idő, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az Izacky, Spirko, Dalecky sor játékának intenzitása fenntarthatatlan hosszú távon – kell egy fék Dalecky és Spirko mellé, aki egy picit lassítani tudja a játékot, és valamelyest kontrolláltabbá tenni. Ráadásul Mihalik a ritmusváltásaival és a korongfedezésével rengeteg kiállítást harcolt ki, csapaton belül a legtöbbet (17). De Mihalik eredményességét háttérbe szorítja Rastislav Spirko és Jan Dalecky idei játéka. Spirko centerként a DEAC legjobb játékszervezőjévé lépett elő erre a szezonra, övé a legtöbb elsődleges gólpassz és a legtöbb lövésig vezető akció is a DEAC-ban, nem mellesleg a csapat házi pontkirálya is ő lett. Dalecky pedig a 22 góljával házi gólkirályként kanyarodhat a playoffra.

Az első sorhoz hasonlóan a második csatársorról is elmondható, hogy igazából az egész évben két fix játékosa volt ennek a triónak, és mindig valaki harmadikként forgott be, egészen addig, amíg le nem került ide Jakub Izacky. Ebből a minimális környezetváltásból pedig mindenki profitált, pedig a cseh játékos idén, játsszon akárkivel is egy sorban, valódi tényező tudott lenni 5v5-ben. Övé volt az alapszakaszban a második legtöbb minőségi gólhelyzet (36), a házi pontlistán pedig a harmadik helyen zárt. Az Izacky, Novotny, Szmirnov sor 77-tel többet lőtt kapura idén, mint amennyi lövés érkezett Hetényi kapujára velük a jégen. Ez kiemelkedően a legjobb mutató, arról nem is beszélve, hogy 16-4-es gólkülönbséget tudnak felmutatni (via InStat), ami szintén a legjobb csapaton belül. Szintén hasonlóan magas minőségben dolgozott a csapat legjobb centere, Dominik Novotny, aki egyben a legtöbb ütközéssel is fejezte be az alapszakaszt a DEAC játékosai közül. Mindez persze nem véletlen, hiszen sok esetben center létére is ő vezeti a forechecket, és a legmagasabban támad le. De ugyanilyen hatékonyan zárja a semleges zónát, és a saját harmadon belül is kifejezetten hatékonyan zárja a slotba vezető passzsávokat. Emellett a liga egyik legjobb kétirányú csatára – amihez hozzájön még az 54%-os korongelhozatal is, ez ráadásul egy 783-as mintán jön ki. Mark Szmirnov pedig elsősorban a korong nélküli játékával tesz hozzá ehhez a sorhoz.

fotó: DEAC

A DEAC az első két sorával igyekszik rendre nagy tempót diktálni, ám 60 percen keresztül ez a szintű intenzitás fenntarthatatlan, ezért is van hatványozott szerepe a harmadik-negyedik sornak – és vélhetően ezért, valamint a keret nem megfelelő mélysége miatt is őrlődött fel a szezon hajrájára a DEAC. Révész Marcell és Molnár Dávid egyaránt vállalható szezont hoz a harmadik sorban, az ő sokoldalúságuk pedig kellő flexibilitást ad a DEAC-nak, hiszen mindketten bemozgathatók centerbe az adott sorban, de akár szét is lehet őket szedni két külön sorba.

Hátvédfronton elég egyértelműnek tűnik a leosztás. Dmitrij Zalamaj és Jakabfy Sámuel párosa kifejezetten kétarcú. A fehérorosz hátvéd a legtöbb lövéssel zárta az alapszakaszt posztján, és csapaton belül is csak Novotny és Dalecky előzi meg. Ám rajta kívül igazán nagy lövővolumennel bíró hátvédje nincs a DEAC-nak, aminek köszönhetően sokkal magasabb minőségű lövőhelyzeteket tud kialakítani a debreceni együttes. Ennek köszönhetően a lövéseik 35%-a jön a slotból, míg a kékvonalról csak a 40%-a (vö. FEHA19 47%). A gond nem is a támadójátékkal, hanem a védekezésssel van. Legalábbis, hogyha azt vesszük alapul, hogy engedett xG-t tekintve csak a DAB és a FEHA enged többet az ellenfeleinek, ráadásul a DEAC ellen szintén sok sikeres átmenetet tudnak vezetni a csapatok. Ehhez jön hozzá, hogy rengeteg lövés érkezik Hetényi kapujára. A Zalamaj, Jakabfy páros 287, a Bukor Rajmund, Vokla Roland páros 321 (és 21 kapott gólt – legtöbb), a Szoszunov, Bogesic hátvédduó pedig 267 lövést enged. Ezeknek egy része nyilván elkerüli a kaput, elakad a blokkban, de a kapusoknak a védési mechanizmust ugyanúgy végig kell futtatniuk, mintha kaput eltaláló lövés jönne velük szembe. Ráadásul a lövések minősége is kifejezetten kellemetlen helyeztbe hozza a csapat kapusát.

És akkor itt jön be a képbe Hetényi Zoltán, aki a liga legjobb magyar kapusa, és összességében is a top 3 között van idén (is). Sérülések miatt ugyan csak 27 mérkőzésen védhetett a bajnokságban, de ezen időszak alatt 93% fölötti hatékonysággal zárt úgy, hogy 62-es xGA-ra kapott összesen 64 gólt.

A két csapat idei négy egymás elleni találkozóját 3-1-es összesítéssel vitte a DEAC, de az egész szezonos minta, a keretek közti minőség alapján és a helyzetek komolysága miatt is meglepő lenne, ha a kvalifikációs párharc is így zárulna. Sok minden nem szól tehát a FEHA19 mellett, azonban ha a fehérvári csapat el tudja érni hosszú, tördelt meccsekkel, hogy faktor legyen a padok hossza, akkor lehet némi keresnivalója – legalább annyira, hogy sorozat legyen ebből.