Svédországban inkább a tehetséges fiatalok kapnak lehetőséget

Hári Norberttel, a svéd harmadvonalban maradást a legvégén bebiztosító Vännäs csapatában legutóbb 39 meccsen 20 pontot szerző szélsővel beszélgettünk a svédországi tapasztalatokról, bátyjával való szoros kapcsolatáról és a lehetséges debreceni visszatérésről.

Hét szezont húztál le a DEAC-nál, ez idő tájt kétszer is elhódítottátok a Magyar Kupát. Hogyan emlékszel vissza a debreceni éveidre?

Nagyon jól éreztem magam, sok időt töltöttem a hajdúságiaknál, az idő múlásával már második otthonomként tekintettem Debrecenre. Karrierem legemlékezetesebb momentumaiként éltem meg a Magyar Kupa többszöri elhódítását. Azzal ugyanakkor tisztában vagyok, hogy az utolsó két szezonom nem úgy sikerült, mint ahogy elterveztem – megsérült a vállam, sajnos nem tudtam elkerülni az operációt. Mindent összevetve remek éveket töltöttem a cívisvárosban, szívesen tekintek vissza pályafutásom ezen periódusára.

Úgy hallani, az élsportolók kiváltképp szeretik a debreceni életet. Miért döntöttél 2022 nyarán a váltás mellett?

Az idény befejeztével a vezetőség nem újította meg a szerződésemet, ezért kénytelen voltam más lehetőség után nézni. Végül a svéd harmadosztályra esett a választásom, amit egyáltalán nem bántam meg, nagy élmény volt nekivágni a skandináv kalandnak. Viszonylag újdonsült édesapaként más lehetőség akkor nem is nagyon jöhetett szóba, a barátnőmmel közösen úgy döntöttünk, a gyermekünk szempontjait is előtérbe helyezve visszaköltözünk Svédországba, ugyanis ismertük a svéd rendszert és a helyi élet fortélyait. A gyerkőcünk is itt kezdte már a bölcsődét.

Idén csapatszinten pocsék szezont futottatok, kis híján kiestetek a harmadosztályból. A játékodat viszont nem érheti kritika, első svéd felnőttligás szezonodban 33 meccsen 17 pontot termeltél. Elégedett vagy a teljesítményeddel, mennyi időt vett igénybe az akklimatizálódás?

Eleinte rendkívül szokatlan dologként éltem meg, hiszen a válloperációt követően a teljes felépülés négy hónapot vett igénybe – ezért érzésem szerint a felkészülési időszakom sem sikerült annyira jól, mint normál esetben. A szezonkezdetemmel kimondottan elégedett voltam, szerintem remekül ment a játék akkoriban; habár eleinte furcsa volt jégre lépni a műtét után. Ambivalens szezonon vagyunk túl: az első vezetőedzőnk, akivel nekivágtunk az idénynek, nos, ő fogta magát, és minden előzmény nélkül, egyik napról a másikra visszaköltözött Kanadába; ezután a csapat elfogyasztott még három edzőt, hiányzott az alakulat életéből a következetesség és a folytonosság. A tabellán elfoglalt pozíciónkra kimondottan rossz ránézni, viszont egyéni szinten elégedett vagyok, sikeresen visszalendültem a játékba, s újra élvezem a jégkorongot. Külön örvendetes, hogy a műtött vállam újra jól funkcionál, az kimondottan jó hír, hogy a mögöttünk hagyott idényben elkerültek a sérülések.

fotók: Facebook/Vännäs HC

Megkerülhetetlen kérdés: mi a különbség az Erste Liga és a HockeyEttan színvonala között?

Elég nehéz erre válaszolni, pedig mindenki ezt szeretné megtudni tőlem. (nevet). Tudni kell, a svéd harmadosztályban összesen negyven csapat verseng egymással. Természetesen akadnak olyan klubok, amelyek szűkebb anyagi büdzsével rendelkeznek, mint azok, akik a másodosztályt tűzték ki végcélul. Azon együttesek, amelyek a HockeyAllsvenskanba vágyakoznak, nyilván más infrastruktúrával és költségvetéssel büszkélkedhetnek. Ezenfelül érdemes megemlíteni, hogy a tabella alsó és felső harmada között óriási a differencia. Legnagyobb különbségként a légiósok számát és az alakulatok építkezési modelljét tudnám megnevezni: míg Magyarországon sok importjátékost találhatunk, addig Svédországban inkább azok a tehetséges fiatalok kapnak lehetőséget, akik az U20-as korosztályból épp kiöregedtek, így első ízben lehetőségük adódik megméretni magukat a felnőttek között. A remek tempó adott, hiszen ezek az ifjú titánok kivétel nélkül magasabb polcra szeretnék helyezni karrierjüket, ezért hétről hétre élet-halál harcot vívnak a scoutok figyelmének felkeltése céljából.

Nem kerülgetem tovább a forró kását: szerinted melyik a színvonalasabb pontvadászat?

Tempóban és gyorsaságban elég hasonló a két liga, igazán szembeötlő különbséget őszintén nem tudok megnevezni a fentebb elmondottakon kívül.

Juniorkorú játékosként anno jelentett esetleg nehézséget, hogy a mozgásod és játékstílusod merőben hasonlít a bátyádéhoz, Jánoséhoz? Adódott bármilyen előnyöd vagy kellemetlenséged abból, hogy olykor az edzők és játékostársak is akaratlanul párhuzamot vontak köztetek?

Ez érdekes kérdés, mivel ebben a témában soha nem tapasztaltam arany középutat. Számos esetben előfordult, hogy valakinek nem tűnt fel az egybeesés, és soha nem is említette meg a párhuzamot. A másik véglet pedig, amikor valakinek egyből szembeötlött a hasonlóság, és nem győzték szajkózni, hogy a játékstílusunk kiköpött ugyanaz. Szerencsére sem pozitívum, sem negatívum nem adódott ebből az eddigi pályafutásunk során.

Egy kicsit a bátyáddal való kapcsolatodról: ha a versenynaptár engedi, követitek egymás mérkőzéseit? Előfordul, hogy egy-egy találkozó után felhívjátok egymást, és kendőzetlen őszinteséggel kiértékelitek a teljesítményeiteket?

Amikor lehetőségem adódik, mindig követem a Volán mérkőzéseit, és ugyanez elmondható a bátyámról is – természetesen, ha a versenynaptár és a közvetítés lehetővé teszi, akkor ő is monitorozza a teljesítményemet. Janinak vitathatatlanul könnyebb dolga volt ilyen téren, amikor az Erste Ligában játszottam, hiszen azokat a mérkőzéseket számos esetben közvetítette a tévé vagy az internet. Sajnálatos, hogy a sportcsatornák idén nem adják a Fehérvár találkozóit, de streamen így is követni tudom a tesóm produkcióját. Természetesen ki is vesézzük egymás performanszát, de ezen felül családi és privát dolgokat is szívesen megosztunk egymással. Rendkívül szoros a kapcsolatom a bátyámmal.

A következő szezonban lehet, hogy ismét könnyebben tud majd követni, hiszen azt csiripelik a verebek, hogy visszatérsz a DEAC-hoz…

Ez is egy opció valóban, de amíg nincs konkrétum, addig csak annyit tudok mondani, hogy a közeljövő zenéje.