Egy játékos akarsz lenni vagy A játékos?

A profi jégkorongtól visszavonuló, ősztől a francia inline-bajnokságban szereplő, két utánpótlás-világbajnokságot megjáró, a FEHA19-cel három Erste Liga-szezon során 108 meccsen 38 pontot jegyző, még mindig csak 21 éves Fekete Alex adott őszinte interjút blogunknak a szakágváltásról, a magyar fiatalok helyzetéről, a fehérvári tapasztalatokról.

Kezdjük mindjárt a legfontosabb kérdéssel, lehet tudni, merre folytatod a karriered? 

Inline szakágra váltok, aláírtam a francia bajnokságba. Jancsó Dávidon keresztül jött a lehetőség, megkeresett a csapata, a tavaly elődöntős Vierzon. Dáviddal egy helyen szoktunk felkészülni a következő szezonra, együtt béreljük a jeget a barátainkkal. A Vierzon légióst keresett, szeretnék megnyerni a bajnokságot. Átgondoltam a lehetőséget, már amúgy is úgy voltam vele, hogy Magyarországon nem akarok többet jégkorongozni. Meg tudtunk egyezni a francia klubbal, egy évre írtam alá, de természetesen hosszabb távra tervezek, és ha beválok, akkor az ő oldalukról is megvan a nyitottság. Lesz kihívás bőven, de van is potenciál a csapatban, van esély a végső sikerre: a Vierzon idén meg akarja nyerni a francia bajnokságot és a francia kupát is.

A magyarországi nyári inline bajnokságon gyakran feltűnsz, mindig is vonzott ez a szakág? 

Véletlenszerűen jött ez a kecsegtető ajánlat, ebben több jövőképet látok mint a jégkorongban, így szívesebben is csinálom. Minden évben részt veszek a hazai inline-bajnokságon a Dél-Budai Farkasokkal, eddig csak hobbiként játszottam, de tetszett és megjött hozzá a kedvem. Dobos Bendegúzzal kívülröl jöttünk a csapathoz, és bár most a nyáron a 10 csapatos alapszakasz ötödik helyén végeztünk, a negyeddöntőre nem tudtunk kiállni. Ott csak olyan játékosok játszhattak a versenykiírás értelmében, akik két inline tornán is részt vettek, nálunk kevés játékos teljesítette ezt a szabályt, amiről előzetesen nem is tudtunk.

Az inline szakág kicsit különbözik a jégkorongtól, de már több mint egy hónapja csak erre készülök: a korcsolyázáson kell változtatni, ezen a különleges felületen másképp kell mozogni mint a jégen. Más a megállás, a kanyarodás, de megfelelőképpen fejlődök.

fotók: Soós Attila /FEHA19

Említetted, hogy Magyarországon biztosan nem akarsz többet jégkorongozni. Miért jutottál erre a következtetésre? Ez azt is jelenti, hogy befejezed a pályafutásod? 

Tisztázni szeretném a rosszakaróim felé, hogy tévhitben voltak, ezt be is bizonyítottam és ezzel nem is lenne semmi baj, de azokban az emberekben is kérdőjelek merültek fel, akik jót akartak nekem. Ezek miatt a rosszakarók miatt döntöttem úgy, hogy nem akarok Magyarországon játszani. Nem mindig az a rosszakaród, akit gondolnál vagy mondanak neked, a rosszakaró próbál háttérben maradni.

Másrészt amilyen pénzt kapnak a ligában a fiatalok, úgy gondolom, hogyha valakinek elmeséled, mennyit keresel, csak annyit válaszolna: “ne, most komolyan, nem hiszek neked”. Az alapszükségleteket nem tudod biztosítani magadnak ebből, külföldön a sokszorosát lehet keresni, de mindenki a saját élete kovácsa és úgy dönt, ahogy szeretne. Az osztrák bajnokság volt az álmom, három év alatt hiába voltam végig benevezve, egyszer, 2023 decemberében ülhettem le a kispadra az Innsbruck ellen, de nem kerültem jégre. Nem kaptam lehetőséget, talán egyszer megérdemeltem volna. Külföldön ott a segítő kéz, be merik rakni a fiatal játékosokat, így lehet fejlődni is. Tudom, az ICEHL-ben is játszik egy pár fiatal, de itt az én nagy dilemmám: egy játékos akarsz lenni vagy A játékos, aki kitűnik a közegből. Nem bízunk eléggé a fiatalokban, hogy megkaphassák az esélyt. Nekem nem ez az álmom, lehetne ezt csinálni simán 30 éves korig, de én sosem akartam egy „töltelékjátékos” lenni, én A játékossá akartam válni.

Lett volna lehetőségem külföldön folytatni, de nem olyan szinten, amit szerettem volna, amiben lenne jövőkép. Az ajánlatok sem voltak olyan kecsegtetőek, mint a francia inline bajnokságé. Átgondoltam a helyzetemet, nehéz döntés volt, de visszavonultam a jégkorongtól. Szerettem hokizni, de eljön az a pillanat, amikor nem lehet tovább várni a lehetőségekre. 15 éve csak a jégkorongról szólt az életem, mindent megtettem, amit tudtam. Más kihívásokat szeretnék, ahol feljebb is lehet lépni ha jó vagy, nem csak álmodozni és abban hinni, hogy majd csak felkerülhetsz egyszer ha jó leszel és megkapod a lehetőséget. Mert ez itthon bármennyire is szeretnéd, nem így lesz.

Három éven keresztül erősítetted a fehérvári Erste ligás csapatot. Első éved volt a legponterősebb, talán akkor ment legjobban is a játék. Hogyan változott csapaton belül a szereped? 

A szerepem mindvégig ugyanaz volt, és bár a csapat és az én személyem is fejlődött, a bajnoksághoz képest mégis visszább estünk, komolyabban vettek már minket a vége felé, így nem tudtunk annyi pontot gyűjteni. A keretünk 70%-át 20 éves játékosok alkotják, így azért nem nagyon lehet mit keresni. Gratulálok a Brassónak az Erste Liga-győzelemhez, de a 12 légiós foglalkoztatása nem tudom, mennyire segíti a hazai jégkorong jövőjét. Ahhoz, hogy jobb eredményeket tudjunk elérni, kellett volna nálunk is több légiós, rutinos játékos. Nem mondom, hogy nem értünk el semmit sem a 3 év alatt, mert a 2022/23-as szezonban bejutottunk a rájátszásba, de nekem nem ez volt az álmom. Különlegesebb dolgokat szeretnék elérni, a Titánokban így se, úgy se lett volna meg rá a sansz. Mentálisan is nehezek a szezonok, 40 meccsből elbuksz 30-at, folyamatosan dolgozol, de a nap végén csak kikap a csapatod.

Az említett három szezon során végig Anatoli Bogdanov mester irányította a FEHA19-et. Milyen volt együtt dolgozni az ukrán-finn szakemberrel? 

Nagyon jó képzést adott nekünk, de nem volt egy egyszerű karakter. Első évben rengeteget tett hozzá a csapathoz, a másodikban is, de a harmadik idény már nem úgy sikerült, ahogy elterveztük a szezon elején. A csapaton látszott, hogy nem vagyunk veszélyesek a bajnokságra, ugyanakkor a keretben jóval több volt, mint amit sikerült elérnünk. Úgy gondolom, amit tudott, az próbálta beletenni, de az utolsó évben hiányzott valami a csapatból vagy lehet, talán kicsit az összhangból. De ennek ellenére nagyban hozzájárult azokhoz a sikerhez, amiket én vagy a csapatból mások is elértek egyénileg. Nem hagytuk a véletlenre, mindig annyit edzettünk, amennyire sikeresek szeretünk volna lenni.

A tavasszal söpréssel nyertétek meg az U21-es bajnokságot, a legmagasabb utánpótlás-korosztályban két-két aranyérmet és két ezüstérmet szereztél. Milyen visszaállni egy felnőtt bajnokság után szezon végén az utánpótlás-rájátszásra? 

A vágy megvan, hiszen a felnőttben elvesztett 30 meccs nem boldogít. Sokkal több lehetőség van utánpótlásban a jégen, jobban lehet érvényesülni. De rengeteg meccset játszottunk ebben a három évben, mindenkinek vannak már tavasszal kisebb-nagyobb sérülései, ez már túl van a teherbíráson. Jól fel szoktunk készülni a nyáron, de hosszú egy szezon, ott vannak a válogatott programok is, elég fárasztó tud lenni egy idény. A végén már csak azt akarjuk, hogy valahogy nyerjük meg a bajnokságot, csináljuk meg, de már senki sem 100%-os, nem úgy megy a regeneráció a meccsek között.

Két utánpótlás-világbajnokságon szerepelhettél a magyar válogatottban, mi a legkedvesebb emléked címeres mezben? 

Amikor 2022 decemberében Norvégiában, Askerben sporttörténelmet írtunk az U20-as divízió 1/A-s negyedik hellyel. Jól éreztük magunkat, családi környezet alakult ki a csapat körül, az edzői stáb kiválóan tette össze a sorokat, ki kivel illik össze. Remekül megszervezett vébé volt, nem lehet egy lapon említeni a 2021-es dániai világbajnoksággal. Nekem Norvégia alapból jobban tetszik, de a pálya, a rendezés, úgy minden jobb volt Askerben szerintem. Sajnos nekem alapból egy vagy két világbajnokság elmaradt a covid miatt.

fotó: MJSZ